Kiadta a Jelenkor 2018-ban. A borítót Baranyai B. András készítette.

Eső után a petúniák illata, a tengeren
mint szélütött arcon a sokadjára megformált mosoly,
ferde hullámok futnak.

Akár egy kötélről levágott test, a lecsüngő felhősodrony
alatt a város megmerevedve nyúlik el.
A kávézók az esti nyitásra készülődnek,

sürgető szavakkal telik meg minden terasz.
Elbődül egy asztalon felejtett sörösüveg
a szélben, könnyű indulást és tiszta éjszakát ígér.

Akkor már napok óta egyfolytában
ömlött az eső. Két koporsó feküdt
egymás mellett a felázott talajon.
Feltöretlen mező, oldalt a fűzfák
lombja, akár a női haj, hullámzott
a szélben.

                      A sírásó szemüveges
volt, vékony, ősz hajú. A háta görbe.
Csak a mozdulataiból derült ki,
hogy fiatal még. Hogy kiássa, de nem
néz bele a sírgödörbe. Mire vég-
zett, a két koporsó – saját súlyától –

félig besüppedt a földbe. Az ásó
feje tömör, sötét ragyogás a híg
éjszakában. Ha nem is látható most,
kerül még fölénk ég. Újhold van, felhők,
hideg álom. Találkozunk ott, ahol
nincsen sötétség. − −

Ha fallal vennéd körbe kertedet,
mert rémiszt a külvilág, és félsz, hogy
javaidat barbárok dúlják fel,
hívj egy építőmestert. Szabj rövid
határidőt neki, rábólint majd.
Fizetségül a napot s a holdat

fogja kérni, és a szívedet, mely
nem benned dobog. Ígérj meg mindent.
És amikor már majdnem kész a fal,
és erőt vesz rajtad egy másfajta
rettegés, hogy biztonságban ülhetsz
ugyan, de fény és szerelem nélkül

új falad mögött, cserélj alakot,
és csavard el az építőmester
fejét. Hagyd, hogy szeressen, szülj neki
utódokat, aztán egy alkalmas
pillanatban, hajnalban legkivált,
vágd el a torkát. A fal majdnem kész.

Be tudod fejezni egyedül is.
Megmaradtak a fények, és van még
szerelem. Apró termetű korcsok
kergetőznek a fallal körbezárt
kertben. A nap kihuny. A hold csak egy
kavics. Szívedet belepi a dér.

Az ég, akár egy halott
óriás koponyája belülről,
ível fölöttem. Az elmálló
agy foszlányai úsznak,

a felhők. Kinek a fejében
élek? És az én fejem
kicsoda számára univerzum?
A szaruhártyán egy

gyerekkori baleset félholdja.
Pulzáló fekete lyuk
a pupillám. Kifejlett lény
testében aprócska lény zokog.

Utcalámpák a záródó kanyaríven,
törtfehér selyemszoknyák
suhognak. Éjfél van.
Karmot növeszt, kapaszkodik
a tegnapba most a holnap.
Kiterítve eső után a város,
mint egy frissen mosdatott halott.

A szeretet nem elég semmire.
Nem teszi jóvá az árulást.
Nem akadályozza a haragot.
Nem könnyíti meg a halált.
Valaminek kell még lennie
a szereteten túl.

borító: Baranyai B. András